Címke: fájdalomcsillapító

Mellkasi fájdalom bordatörés tüneteivel

Problémámra a válaszok között nem találtam konkrét választ, ezért írok. Úgy három hete jelentéktelennek mondhatóan megütöttem a lengőborda utáni porccal összekötött hármasbordám valamelyikének a végét. Nem is okozott ez semmi gondot, míg pár nap múlva rövid, de intenzívebb munkavégzés után bordatörés tüneteit produkálta (légzéskorlát, köhögésre erős fájdalom, helyi érzékenység). Tompa fájdalom mellett recseg, pattog. Ez már a javulás jele vagy mint törött porc nem forr össze. Milyen kezelés, beavatkozás szükséges?

Izomfájdalmak az egész testben

Kérdésem lenne az izomgyulladással kapcsolatban (ha ez egyáltalán az). 34 éves vagyok és már 3 napja fájnak az izmaim, a kézujjaim, a vállam és nagyon a lábam is. Az a legszörnyűbb az egészben, hogy úgy érzem, a fejemben a csontok is fájnak, olyan az érzés, mintha tágulnának. Bevehetek-e a fejemre valamilyen fájdalomcsillapítót? Nem végeztem semmilyen fizikai munkát. 52 kg vagyok, eddig sokat sétáltam vagy bicikliztem és soha nem voltak ilyen tüneteim. Ezek a fájdalmak vándorolnak a kezekben, lábakban és a fejemen. Azt szeretném tudni, mi lehet ez és jelentkezzek-e az orvosomnál.

Meghúzódott a lábam

Tisztelt Doktornő! Egy hete meghúzódott a lábam, a bokám felső része. Járás közben nem fáj, csak amikor lóg, és újra spiccel a lábam. A segítségét szeretném kérni, hogy mit tehetek, hogy elmúljon? Illetve ha nem múlik milyen orvoshoz kell fordulnom?

Nem bírom a karom felemelni

Tisztelt Doktor! 2004.08 02-én bal térden arthroscopiát és lateralis tokbemetszés volt. A medialis hátsó szarván több apró szakadás volt. A terhelési felszínén II. fokú porckárosodást észleltek. Most 2012-ben kb. 1 hónapja nagyon fáj a bal térdem alatt valami, mintha össze volna húzódva, később mikor már erőltetem a járást kicsit jobb, de mindig fáj, szinte csak sántikálva tudok járni. Közbe a bal vállam is nagyon fáj. Nem bírom a karom felemelni. 81-éves vagyok.

Ujj meghúzódása

Tisztelt Doktor! Néhány napja azt hiszem írás közben meghúzódott a jobb kezem középső ujja. Behajlításkor vagy gépelésnél vagy mozgatásra fájdalommal jár elsősorban az ujjam közepén érzem a fájdalmat mozgatásra vagy nyomásra is fájdalommal jár. Eltörve nem hiszem, hogy lenne, orvosnál nem voltam. Lehet jót tenne neki a borogatás, de nem mertem rátenni nehogy ártsak vele. Mi tanácsol, mit tegyek?

Combizomszakadás

Tisztelt Doktor! 52 éves nő vagyok. 26 napja egy elcsúszás következtében részleges combizomszakadást szenvedtem, amikor a fenekemre estem. Erős fájdalmaim ellenére csak a 3. napon fordultam orvoshoz, amikor a lábam belső oldalán megjelent egy vérömleny. (3 nap alatt nagy területre kiteljesedett és a bokámig folyt, láthatóan nagy mennyiségű vért tartalmazott). Hiába jeleztem, hogy nem zúzódás nyoma a sok vér, az orvosom zúzódásként diagnosztizálta, pedig elmondtam a körülményeket és az irtózatos fájdalmat, amit a baleset pillanatában éreztem. 2 alkalommal történt ultrahangos vizsgálat, de csak azokat a részeket érintve, ahol a vérömleny volt és az ereket vizsgálva. Hiába kértem, hogy combom hátsó részét is vizsgálják meg, ahol nagyon fájt, ott nem volt külső jele a sérülésnek, így nem volt hajlandó a doktornő megvizsgálni egyik alkalommal sem. Sajnos nem vettek komolyan. 19 napig egyáltalán nem tudtam ülni, az első 2 hétben hajolni sem a fájdalomtól, meg nem hajlott a lában rendesen. A 24. napon végre egy másik orvos „hajlandó” volt megvizsgálni a még most is fájdalmas helyeken. Az utolsó ultrahangos vizsgálat szerint „a bal comb cranialis és középső harmadának határán, dorsalisan, a hajlító izomrostokon, régi, részleges szakadásmaradvány jelei láthatóak”. Azt szeretném megkérdezni, hogy számíthatok-e még szövődményre, mert semmiféle injekciót nem kaptam, nem láttak el az állapotomnak megfelelő instrukciókkal. Csak annyit mondtak, hogy pihentessem a lábam. Kontrollra egyszer sem lettem visszarendelve, magamtól mentem el újra, mert tudtam, hogy nem zúzódás, hanem szakadás van a combomban. Az első orvosi vizsgálaton Phenylbutazon kenőcsöt, Cyclo3Fort kapszulát kaptam, majd a 10. napon Astanac tablettát. A vérömleny már jelentősen felszívódott, de az lábszáramon a bokámig még mindig erősen látszik, van olyan része, ahol fájdalmas is a terület. Az egész folyamatot lefotóztam, egyértelműen látszik, hogy nem lehet a sérülésem zúzódás. Kérem szépen a válaszát, hogy kell-e attól tartanom, hogy trombózis még kialakulhat!

Nem tudja behajlítani a tenyerét sem

Tisztelt Orvos! Kérdésem a következő lenne. Férjemnek kb.6 hónapja fáj a térde, nehéz a mozgása, hőemelkedése van, (37,1) voltunk reumatológusnál, kapott a térdére kenőcsöt, azzal kenegeti 6 hónapja, az orvos szerint a hőemelkedés nem lehet a lábától, javulás nem tapasztaltunk, már a kezeit sem tudja behajlítani (tenyerét). Algó-Flex izom+ízület 300 mg retard kemény kapszula ibuprofén kezdtük el szedni. Azt szeretném tudni, hogy mennyi ideig lehet ezt a gyógyszert szedni.

Térdsérülés sport közben

Üdvözlöm! Először is leírnám mi történt: kézilabda edzésen az egyik labdaátvételnél a bal térdem bal oldal irányba kimozdult majd vissza, ez 12 napja történt az első napokban nagyon be volt dagadva és minimálisan tudtam használni napról-napra javult mára már majdnem teljesen be tudom hajlítani, de csak terhelés nélkül (leguggolni úgy hogy ráhelyezem a súlyom nem tudok) illetve teljesen kinyújtani nem tudom terhelés nélkül sem. Az szeretném kérdezni hogy, ez 12 nap után normális-e?

Porckorong probléma

Tisztelt Doktor! 30 éves férfi vagyok. Edzőterembe járok kb. másfél éve, heti 2-3 alkalommal másfél-két órát erősítek, 1 napos kihagyással (az üres napokban van, hogy futok fél órát futópadon). Edzések előtt szoktam bemelegíteni 7-10 perces futással futópadon 10 km/h-n, illetve a gyakorlatok után szoktam nyújtani. Időnként előfordul (például ma is), hogy bizonyos gyakorlatoknál (ma például álló helyzetben bicepszet erősítettem tárcsás súlyokkal, ha jól emlékszem, 30 kilóval) egy hirtelen égető-szúró érzést érzek a gerincem jobb oldalán, kb. a lapockám felének magasságából kiindulóan. Ez a hirtelen, forró-szúró érzés aztán átmegy egy állandó jellegű, a nyakam jobb hátsó részén induló izom tartós fájdalmába, ami egy ponton (kb. a nyakam közepe magasságában) erősebb, szúró jellegű fájdalom, ami fokozódik a fejem oldalra fordításakor. Ez a húzó fájdalom lemegy egészen a lapockámig, amikor a fejemet oldalra-lefelé biccentem. A fájdalom eltart akár egy hétig is fájdalomcsillapító nélkül, de ezt nem akartam, ezért ibuprofen alapú gyógyszert vettem be a patikus javaslatára. Egy-egy hasonló, égető-nyilalló jellegű érzést akkor is éreztem már, amikor lehajoltam kb. derék magasságig, és behajoltam a hűtőbe kivenni valamit. Ekkor a napokig elhúzódó fájdalom nem alakult ki, csak azt éreztem, hogy az érzés abból a bizonyos pontból indult ki, ahonnan a többi súlyosabb is. A kérdésem az, mi okozhatja ezeket a tüneteket, fájdalmakat és hogyan tudom elkerülni az efféle sérüléseket. Okozhatja valamelyik hát- vagy nyakizom gyengesége, és ezekre kéne erősítenem?

Akaratlan izomrángások

Tisztelt Orvos! 57 éves csontritkulásos nő vagyok. Néhány éve a bal combom elülső részében rángásos, vibrálásos fájdalmat éreztem. Első időkben csak jellemzően évszak váltásokkor. De már addig fajult a dolog, hogy minden nap - mondhatnám állandóan fáj -, de ez a fájdalom kibővült a térdhajlatom hátsó, belső felére és az alsó lábszáram hátsó felére is. Megjelent a bal combomon sok hajszálér (azt hiszem seprű ereknek hívják ezeket) a térdhajlat alatt hátul-belül pedig vastagabb kék ér. Néha a hát- és farizmaimban is érzem a vibráló rángásokat. De ezeken a helyeken még nem jelentkezett a kínzó fájdalom, mint a bal combomban. Kérem szépen válaszoljon, írja meg a lehetséges okokat és kezelhetőségüket. Tudom, hogy diagnózist nem állíthat föl látatlanban. Nem dagad a lábam, de túlsúlyos vagyok, 158 cm magassághoz 73 kg. Négy alkalommal voltam emlőrákkal műtve, de az 16-tól-12 évvel ezelőtt (között) volt. Most néha a pulzusom lemegy 40 alá percenként, a vérnyomásom magas és ugrándozik, annak ellenére, hogy gyógyszereket kapok. Kardiológiai kivizsgálás előtt állok, mivel az EKG eredményem igen rossz, de elég sokára kaptam időpontot a vizsgálatra.

close