Ismeretlen izületi gyulladás

Orvos válaszol rovat
Tisztelt Doktor Úr/Nő!
Kérem segítsen, mert teljesen el vagyunk már keseredve. Édesanyám több, mint két hónapja nagy fájdalommal járó ízületi gyulladásban szenved. Orvosai tehetetlenek, ide-oda küldik és azt hajtogatják, hogy nem tudják, mi lehet az ok.
Góckutatást, immunológiai vizsgálatot végeztek, minden negatív lett. A fájdalom és gyulladás, elsősorban a csuklóiban, ujjaiban és térdeiben áll fenn, de bizonyos időszakonként fellángol a vállaiban. Xepho-t szedett, illetve szed két hónapja, ami a tüneteket valamelyest enyhíti, de nem szünteti meg. Illetve szteroidra is beállították, amíg szedte, jobb volt, de nem szűnt meg teljesen, amint abbahagyta, ismét fájdalmai lettek. Nem tudom, mit tegyünk, kihez forduljunk, és főképpen azt, hogy mi lehet az ok és miért nem tesznek semmit az orvosok.
Az utolsó véreredménye szerint a fehérvérsejtszáma magas (korábban nem volt), illetve a lymphocyta érték magas, minden más normális. Most elküldték édesanyámat haematológiára, de állítólag annak három hét, mire eredménye lesz. Anyukám addig megőrül a fájdalomtól. Kérem, ha a fentiek alapján valamilyen okra gyanakodna, írja meg nekünk, mert a háziorvosa, illetve a reumatológus kezelőorvosa pl. olyan vizsgálatra küldi el, amit mi innen-onnan hallunk, hogy jó lenne, és mondjuk. Egyébként teljesen tehetetlenek és csak azt hajtogatják: „nem tudom, mi lehet ez”.
Kérem segítsen, mert már nagyon meg vagyunk ijedve, hogy talán nagy a baj!
2012. 04. 10. | 18:59

Kedves Kérdező!
Ahhoz, hogy a pontos háttér kideríthető legyen, sokkal több információra lenne szükségem. A tüneteket nagyon jó, hogy leírta, de az édesanyja kora, illetve az elvégzett vizsgálatok részletesebb leírása sokat segített volna. Általánosságban annyit tudnék mondani, hogy az ízületi betegségeknek a gyulladásos formája mindig laboreltérésekkel jár. Ilyen esetekben megemelkedik a CRP és süllyedés szint, emellett előfordulhat még vérszegénység, illetve a vérlemezke szám emelkedése, mely szintén gyulladás jelenlétére utal. A fehérvérsejtszám emelkedés is gyulladásra utal, de ennek az emelkedésnek sem mindegy a mértéke.
Immunológiai vizsgálat során mindenképpen szükséges az úgynevezett reumatoid faktor (RF) és egy ennél sokkal specifikusabb marker vizsgálat, melyet „anti CCP”-ként szoktak jelölni.
A gyulladásos ízületek megduzzadnak, bennük folyadék halmozódik fel. Ezt a folyadéksávot, illetve az egyéb gyulladásra utaló eltéréseket jól meg lehet ítélni egy ízületi UH, röntgen felvétel vagy MR segítségével.
Terápiáját tekintve mindenképpen fontos először a háttér tisztázása és csak utána lehet eldönteni, hogy milyen terápia a megfelelő. Addig szedhetők a nem szteroid fájdalomcsillapítók és gyulladáscsökkentők.
Remélem, hogy a fent részletezett vizsgálatokkal adtam egy kis segítséget. A pontos háttér tisztázásában pedig mindenképpen egy reumatológus szakorvos segítségére lesz szükség.

Orvosszakértő 2012. 04. 15. | 21:18
Szóljon hozzá!
Kommentezéshez lépjen be, vagy regisztráljon
close