Bokasüllyedés

Orvos válaszol rovat
Tisztelt Doktornő/Úr!

Egy számomra meglehetősen kellemetlen, és régóta fennálló problémával fordulok Önhöz. 22 éves vagyok, 10 éves koromban derült ki, hogy bokasüllyedésem van, melyet talpbetéttel korrigáltak akkor (elvileg). Nagyjából ekkor kezdtem kosárlabdázni és 20 éves koromig majdnem napi rendszerességgel űztem a sportot. 17 évesen azonban első alkalommal "alám fordult" a bokám egy rossz mozdulat következtében, és ekkor a balesetiről elküldtek azzal, hogy 1 hónapig ne sportoljak, borogassam. Ezt követően még 2-szer (de lehet, hogy 3-szor, nem emlékszem pontosan) történt hasonló velem, vagyis tudtam jól, hogy pihentetés és borogatás szükséges egy darabig, legalább addig amíg rá tudok állni és felszívódik a szép kék/sárga/barna stb. színű "foltom". Az aktív sportot lassan 2 éve abbahagytam, de a problémám azóta is fennáll. A bal bokám (a jobb teljesen tünetmentes) sokszor komolyabb terhelés nélkül is fáj (pl. rövid séta). Ezenkívül a külső talpélemre nem tudok ránehezedni a fájdalom miatt, és úgy érzem, mintha visszahúzna a súlyom két lábamra. De jobb lábbal ezt könnyedén megcsinálom, mindenféle fájdalom nélkül. Ön szerint a bokaszalagjaim sérülhettek komolyabban, vagy esetleg a bokasüllyedésem újult ki/áll fenn azóta is? Esetleg valami más állhat a dolog hátterében?
2012. 01. 06. | 22:45

Kedves Kérdező!
Panaszai hátterében több dolog is állhat. A szalagsérülés, és a korábbi nem megfelelően kezelt bokasüllyedés mellett egyéb okok is állhatnak panaszai hátterében. Láb statikai elváltozások (lúdtalp), ízületi porc sérülések, sérülésből adódó ízület körüli meszesedések, stb. Azt javaslom, hogy a pontos diagnózis céljából keressen fel egy ortopédiai, vagy traumatológiai szakrendelést, ahol különböző vizsgálatok után tudnak majd megfelelő terápiát beállítani.

Orvosszakértő 2012. 01. 10. | 19:17
Szóljon hozzá!
Kommentezéshez lépjen be, vagy regisztráljon
close