Címke: ínhüvelygyulladás

Részleges bokaszalag-szakadás

Azzal a kérdéssel fordulok önhöz, hogy körülbelül 3 hónapja volt egy részleges bokaszalag szakadásom a bal lábamban. Emiatt én a lábamat sokat pihentettem, és sokáig a jobb lábam terheltem. Mostanában a jobb bokám szokott fájni meg néha a térdem is. És kattogni is szoktak. Ez miért lehet? Esetleg porckopás lehet?Kell aggódnom? Az az igazság, hogy van egy kis súlyfeleslegem és nem tudom, ez befolyásol-e valamit. A baleset előtt sose fájt a lábam és nem volt semmi panaszom. 16 éves vagyok.

Ínhüvelygyulladás többször is

Tavasz óta már kétszer volt inhüvely-gyulladásom. Először csuklórögzítőbe tettem, és kb. 4 hét pihentetés után jött helyre. Az ujjaim úgy eldagadtak, hogy nem tudtam behajlítani. Másodszor kb. 2 hónap után ugyanezekkel a tünetekkel jegeltem, majd úgy éreztem, hogy helyrejött, de most sem az igazi (63 éves vagyok). Háziorvos látta, nem szólt semmit. Hova menjek vele, hogy végre hosszabb időre meggyógyuljon? Orthopédia, Rheuma szakrendelés?

Dagadt és merev ujj

Tisztelt Doktor! Jobb kéz hüvelykujjam köröm felőli íze kattogott, most dagadt és merev. Fizikon voltam. Bal kéz középső ujján alsó ízen lett egy sárgás színű göb mintha valami lenne benne, nyomásra érzékeny. Mi a teendőm mik ezek? Mi lesz az ujjammal?

Kézfájdalom

Jó napot kívánok! A probléma a kezemmel van. Az elmúlt időszakban nagyon igénybe volt véve (a munkámból kifolyólag). 3 napja jelentkezett a fájdalom a jobb kezemben melynek során nagyon erős fájdalmat érzek az ujjaim hajlításakor, de előfordul olyan is, hogy be sem tudom hajlítani őket, estére beduzzad a kezem, de bőrpír nem jelentkezik. Ha pihentetem ill. úgyn. merevítőt használok (amit kölcsön kaptam) akkor picit enyhül a fájdalom, de amint elkezdem használni a kezem újból előjönnek a problémák. Nem csak az ujjaimban érzem már a fájdalmat hanem néha kisugárzik a csuklómba és az alkaromba is. Ön szerint lehetséges, hogy ínhüvelygyulladásom van?

Ínhüvelygyulladásom

Üdvözlöm! 1 éve és 4 hónapja ínhüvelygyulladásom van. Folyamatosan pihentetem és már túl vagyok 4 fajta fizikoterápián is, de nincs változás. Kiderült, hogy gócos volt a garatmandulám, de már túl vagyok a műtéten, de ez sem segített. Az utóbbi 2 hónapban észre vettem, hogy „mozog” az ínhüvelygyulladásom, egyik kezemből a másikba, onnan át a lábamba és megáll a térdemnél és utána vissza a jobb kezembe. Ön mit tanácsol?

Infraszauna

Ínhüvelygyulladás esetén ajánlott-e az infraszaunázás?

Fájó és dagadt hüvelykujj

Tisztelt Doktor! 59 éve adminisztrátor vagyok, mindkét kezemen a hüvelykujjam 1 éve fáj és dagadt. Már az irodai munkám sem tudtam elvégezni. Félév várakozás után kerültem reumatológushoz, aki adott gyógyszert (Flektor port, Flektor kenőcsöt és Flektor tapaszt). Ezáltal némileg enyhült nagy fájdalmam. Kaptam 10 alkalommal fizikoterápiás kezelést is. Sajnos a két hüvelykujjam azóta is merev, lényegében használhatatlanok az ujjaim. Ha véletlenül valamit próbálok vele megfogni, behajlik nagy fájdalom árán és jó darabig nem tudom kiegyenesíteni. Már nagyon sokféle kenőcsöt kipróbáltam, de szinte semmi eredménye. Kérdésem, hova forduljak azt megállapíttatni, milyen mértékű a porckopás? Van-e értelme szednem a drága recept nélkül kapható porcépítő szereket?

Kattogó ujjperec

Következő a kérdésem Önökhöz. Kb. 3 hete reggel arra ébredtem, hogy a bal kezemen a nagyujjam nem úgy mozog, ahogyan szokott. Kattog az ujjperec, rotyogás szerű hangot ad. Éjszaka egyszerűen nem tudom mozgatni, csak hatalmas fájdalom árán. Olyan mintha lebénult volna az ujjam. Orvosnál voltam, rematológiára küldött, kaptam is időpontot december 21-ére. Addig nem tudom mi lesz velem. Szerintem nem rematólogiai dolog lesz inkább szalagprobléma. Arra gondoltam ortopédiára kellene menni. De oda is heteket kell várni. Nem tudom mi történt. Nem emlékszem, hogy csináltam volna olyan dolgot, amitől meghúzódott volna.

Alkari fájdalom

Kedves Doktor Úr/Nő! Lassan két hónapja, hogy fájdalom jelentkezett először a bal, majd a jobb alkaromban. Az alkar felső szakaszán mindkét esetben. Mivel zenész vagyok (szaxofonon és gyakran zongorán is játszom), arra gondoltam, hogy csak megerőltettem a karom. Próbálkoztam pihentetéssel, sportkrémmel, később más, ízületi fájdalmakra ajánlott gyógyhatású, kizárólag gyógynövénytartalmú készítményekkel. Három hétre gipszet is kaptam a jobb kezemre. Ez idő alatt a fájdalom teljesen megszűnt. (Derékszögben tartott állapotban gipszelték be a karom). Aztán a gipsz lekerülése után azonnal visszatért a fájdalom. A kezeimet tudom használni, nincs duzzanat, nincs kipirosodás és láz, de állandóan tartó fájdalom van mindkét karomban. Emeléseknél fáj leginkább. Még egy vizespohár felemelése is fájdalommal jár. Hangszerjátéknál nem jellemző, hogy jobban fájna. (Tehát az ujjak, kézfej mozgatása nem jár fájdalommal). Negyvenhárom éves nő vagyok. Vérvételen még nem voltam. Még csak a háziorvos és sebész látott. A sebész teniszkönyökre gyanakodott, de a könyököm táján egyáltalán nem is fáj a karom. Milyen továbblépést ajánl?

Csontcsomó a tenyéren

Tisztelt Doktor Úr/Nő! Jelenleg 19 éves fiú vagyok. Tegnap elmentem az ortopédiára mivel már elég régóta (kb. 4 éve) nőtt egy kis csontcsomó szerű valami a tenyeremen. Úgy gondoltam talán a sport miatt alakulhatott ki, ezért nem is nagyon érdekelt a dolog. Nem fáj, csak kíváncsi voltam mi lehet az és, hogy megnyugtassam magam elmentem. Az ortopéd orvos először elküldött röntgenre, majd a film alapján megalapította, hogy a csontcsomó, az valamiféle meszesedés. Nem értettem nagyon amit mondott, csak szavakat, hogy valami kálcium lerakódott oda meg emiatt meszesedés lett. Nem kell műteni mert ártalmatlan, csak akkor, ha nagyobbodni meg fájni fog. Jelenleg csak erős nyomás fáj egy kicsit, így hát nem vállaltam. Csak azt elfelejtettem megkérdezni, hogy az idő múlásával rosszabbodhat az állapota? Vagy az egészségre káros lehet-e? Pontosan mi ez a betegség?

close