Részleges combizom szakadás

Orvos válaszol rovat
Kedves Doktor Úr/Doktornő!

Tegnap este kosárlabdázás közben egy hirtelen mozdulatnál (futás közben, mikor a labdát vezetve támadtam a gyűrűt) a jobb combom hátsó része, tehát a fenék alatti rész megsérült. Határozottan hallottam egy roppanáshangot. Ezt a hangot a legjobban ahhoz tudom hasonlítani, mikor valaki ropogtatja az ujjait, vagy a nyakát ill. az állát. Ilyet soha nem éreztem, hiszen a combcsontommal semmi nem történt, tehát nem a csont roppant.
A sérülés után rögtön beszállítottak a baleseti osztályra, megvizsgáltak azzal a speciális géppel, aminek a zselés végével dörzsölik végig a sérült izmot és a képernyőn kimutatja a szakadást, de nem látott semmit az orvos. Teszem hozzá, achillesz szakadásom volt már korábban (részleges), akkor ugyanúgy megnézték és magam is láttam, hogy hogyan mutatja ki a képernyőn egy ilyen műszer az izomszakadást és ezzel a némi „rutinom”-mal én is úgy láttam, hogy szakadásnak semmi nyoma a képernyőn.
Utána jött a röntgen és az eredmény végül, amit kimutattak: csont nem sérült, az izomban minimális szakadás figyelhető meg.
Utána mankóval tudtam bicegni, gipsz nem kellett. Mankó nélkül is tudok bicegni, de még érezhetően fáj, ha hirtelen mozdulatot csinálok a jobb combommal vagy egyáltalán használom a sérült izomterületet, a testem rögtön szól, hogy még nincs rendben. Állítólag két hét és rendbe jön, de én kételkedem ebben.

Még soha nem éreztem ilyen „csontroppanás” szerű kattanást az izmomban, a szakadás mégsem komoly. Gipszet nem kaptam, a diagnózis szerint csak 10 napig injekcióznom kell magamat a trombózis ellen és szedni a fájdalomcsillapítókat, jegelnem kell, Voltaren krémet használni, aztán majd rendbe jön körülbelül két héten belül.

Önök szerint ez a kezelési módszer helyénvaló, tényleg rendbe tud jönni egy látszólag nem komoly izomszakadás pusztán ennyitől, gipsz nélkül?
Mindenképpen folytatni akarom az aktív sportolást, de az az érzésem, hogy legalább két hónapig nem szabadna aktívan mozgatnom a sérült izmomat és aztán is csak fokozatosan kellene terhelnem. Ha azt akarom, hogy a sérült izmom 100%-osan rendbe jöjjön. Önök hogyan látják a leírtak alapján? Gondolják, hogy a leírt diagnózis egy ilyen jellegű sérülés esetén helytálló és megbízhatok annak szakszerűségében?
2012. 02. 08. | 23:58

Kedves Kérdező!
Pontos választ csak vizsgálatot követően, illetve az eddigi dokumentációk ismeretében tudnék adni. Leírása alapján elképzelhető a részleges combizom szakadás. A kezelés is megfelelőnek mondható. Ezt a jellegű sérülést nem szoktuk rögzíteni. A legfontosabb kezelés a pihentetés, lehetőleg fekvés 1-2 hétig, aztán óvatosan járkálás. Fáslizni lehet, mi is szoktuk javasolni a nem szteroid gyulladáscsökkentő alkalmazását (a Voltaren amit kapott az is ebbe a csoportba tartozik), jegelést, borogatást. Én a saját gyakorlatomban 4-6 hét pihentetést szoktam javasolni, és csak azután megkezdeni a fokozatos terhelést. A teljes terhelést (sport) 8. héttől célszerű elkezdeni. Ezek az időpontok természetesen függnek a sérülés fokától, helyétől, az izomzat tömegétől, állapotától.

Orvosszakértő 2012. 02. 10. | 18:20
Szóljon hozzá!
Kommentezéshez lépjen be, vagy regisztráljon
close