Mensicus sérülés

Orvos válaszol rovat
Tisztelt Doktor!
Én 14 éves lány vagyok. Még a múlt éven volt meniszkuszom. Nem estem el, nem történt semmi, csak egy nap bedagadt, elmentünk MRI-re és megtudtuk, hogy meniszkusz az. Rá olyan 2 hónap múlva megműtöttek, de ekkor már rosszabb volt mert morzsára volt széttörve benne a porc. A gyógyulásom olyan 3 hónap vett igénybe. Szeretném megkérdezni, hogy mitől történhet ilyen ha soha nem estem el és, hogy az évek során a másik lábamon is elő jöhet majd?
2011. 12. 30. | 10:54

Kedves Kérdező!
Először egy kis fogalomzavart kell tisztázni. Meniszkusza mindenkinek van. Ez fontos alkotója a térdízületnek. Lengéscsillapító, felületi egyenlőtlenség kiegyenlítő szerepe van. Ez a porcképződmény károsodhat sérülés kapcsán, de kopásos, gyulladásos károsodása is létezik, illetve a térdízület veleszületett, vagy szerzett deformitása, statikai eltérése, instabilitása is eredményezhet meniszkusz károsodást. Tekintettel arra, hogy sérülést nem említ, az a valószínű, hogy az utóbbi lehetőségek közül áll fenn valamelyik, és így esély van rá, hogy a másik térde is érintett lesz. Azt javaslom keressen fel egy ortopédiai szakrendelést, ahol vizsgálatokkal bővebb felvilágosítást tudnak adni.

Orvosszakértő 2012. 01. 02. | 22:00
Szóljon hozzá!
Kommentezéshez lépjen be, vagy regisztráljon
close