Porckorong

A porckorong a gerinc csigolyatestei között található porclemez, amely egy külső, rostos szerkezetű gyűrűből, valamint egy belső, puhább, zselés állagú anyagot tartalmazó részből épül fel. A porckorong feladata, hogy flexibilis kapcsolatot teremtsen a csigolyák között, amely által a gerinc hajlékony marad.

Az alábbiakban bemutatjuk a porckorong elhelyezkedést és szerepét az emberi szervezetben, továbbá kitérünk a porckorongsérvre, amely komoly, akár azonnali orvosi beavatkozást is szükségessé tévő probléma.

Hol található a porckorong?

Az emberi gerinc összesen huszonnégy valódi, illetve 9-10 úgynevezett álcsigolyából épül fel, amelyek összecsontosodott formában a keresztcsontot képezik. A valódi csigolyákból – amelyek hét nyaki, tizenkét háti és öt ágyéki részből állnak – épül fel a gerincoszlop.

A csigolyák a hengerszerű csigolyatestből, annak oldalaihoz csatlakozó csigolyaívekből, valamint a csigolyaívek oldaláról induló úgynevezett keresztnyúlványokból és a hátra nyúló tövisnyúlványból állnak. Az egymás feletti csigolyákban lévő lyukak egy csövet képeznek, amit gerinccsatornának hívunk. A gerinccsatornában lévő burokban foglal helyet a gerincvelő, illetve az abból kiinduló ideggyökök.

Az egymás felett elhelyezkedő csigolyanyúlványokon kisméretű bevágások találhatóak, amelyek kis lyukat, úgynevezett csigolyacsatornát képeznek, amelyen át a gerincvelőből kilépő ideggyökök találnak utat. Az ideggyökök izmaink mozgatásáért felelősek, valamint a külvilág felől érkező ingereket – mint fájdalom, hőmérséklet – érzékelő idegekké állnak össze.

Az ideggyök sérülése esetén, a vele összeköttetésben lévő izmok mozgatása is sérülést szenvedhet, valamint egy bizonyos területről a jelek nem kerülnek az agyba. Ekkor zsibbadás, érzéskelési zavar, érzéskiesés jelentkezhet.

Itt, a gerinc csigolyatestei között található meg a porckorong, amelynek feladata a gerinccsigolyák közötti rugalmas kapcsolat biztosítása, ezáltal pedig a gerinc hajlékonyságának biztosítása.

A porckorongsérv

Porckorongsérvről akkor beszélhetünk, ha a porckorong külső, rostos gyűrűje fizikai behatás következtében elszakad, a puha zselés anyag kitüremkedik, és a legtöbb esetben a csigolyacsatornába, vagy néha a gerinccsatornába kerül.

Az első eset fennállásakor egyoldali fájdalom, érzéskiesés léphet fel, a másodikban két oldalra kisugárzó tünetek alakulhatnak ki. Amennyiben ez a nyaknál vagy háton lévő gerincszakaszon fordul elő, a gerincvelőre is nyomás kerül.

Ha ez történik, az összes olyan idegfunkció sérülhet, amely az adott szakasz idegeire épül. Ritka esetben az érintett mindkét lába lebénulhat, vagy érzéketlenné válhat. A beteg esetében ekkor akár vizelet- és/vagy széklet visszatartási problémák is kialakulhatnak.

A porckorongsérv tünetei

A nyakról karba, illetve vállba, valamint a derékból lábba és lábszárba sugárzó fájdalom a porckorongsérv első tünete lehet. Gyakran derékfájás sem jelentkezik, csak a meghatározhatatlan eredetű alsó végtagi fájdalom tapasztalható.

Jellemzően a fájdalom eltérő erősségű: több napig vagy akár több hétig is erősebben érezhető, később enyhül, majd bizonyos idő elteltével – általában terhelés hatására – ugyanott újra jelentkezik izomgyengeség és zsibbadás mellett.

Ha izomgyengeséget tapasztalunk, vizeletelakadás, esetleg -visszatartási probléma jelentkezik, ajánlatos azonnal orvoshoz fordulni, mivel ez esetben azonnali műtéti beavatkozásra lehet szükség.


close