Teniszkönyök, golfkönyök

A teniszkönyök, golfkönyök tulajdonképpen a fizikai igénybevétel során kialakuló, a felkarcsont külső-alsó részének, illetve a könyöktájéknak a fájdalmas gyulladása. Egyáltalán nem szükséges hozzá élsportolónak lenni, bárkinél kialakulhat, aki ugyanazokat a mozdulatokat ismételgeti.

A teniszkönyök kialakulásának oka a hirtelen vagy lassan kialakuló, a könyök külső felén elhelyezkedő izmokat és inakat érintő sérülés. Ez akkor következhet be, ha túlerőltetjük a könyökünket, például sokszor ugyanazt a mozdulatot végezzük (erre utal a teniszkönyök, golfkönyök kifejezés is, bár a betegség akkor is kialakulhat, ha egyik sportot sem gyakoroljuk rendszeresen, viszont például a munkánk során ugyanazokat a mozdulatokat kell ismételgetnünk). A teniszkönyök általában a domináns, többet használt karunkban alakul ki, de nem ritka, hogy mindkét kart érinti. Gyakoribb a nők körében, és általában a 30 és 50 év közötti korosztályt érinti.

Teniszkönyök tünetei

A teniszkönyök tünetei közé tartozik a könyök külső részét érintő fájdalom, mely bizonyos mozdulatokra rosszabbá válik (ezek közé tartozik például a kézfogás, a tárgyak megszorítása, az emelés, az üvegek tetejének lecsavarása stb.) A betegséget elsősorban az érintett elmondása alapján diagnosztizálják, mert sem laboratóriumi tesztekkel, sem pedig képalkotó eljárásokkal nem mutatható ki a betegség. A teniszkönyök gyógyítására szolgáló terápia meghatározásánál számos tényezőt kell figyelembe venni, például a fájdalom intenzitását, az életkort, a szedett gyógyszereket, vagy azt, hogy milyen mozdulatsor váltotta ki a gyulladást.

Teniszkönyök kezelése

Szerencsére a teniszkönyök gyógyulási esélyei elég jók. Nagyon fontos azonban csökkenteni a fájdalmat, megszüntetni a gyulladást, és megakadályozni, hogy az érintett testrészt tovább terheljük. A teniszkönyök elleni küzdelemben tehát kiemelt szerepe van a gyógyszeres kezelés mellett annak, hogy a fájó részt pihentessük, jegeljük. Az óvatos gyógytorna is hozzásegíthet ahhoz, hogy az érintett testrész erejét visszanyerjük. Nagyon kevés olyan eset van, melyben a teniszkönyök nem, vagy nem elég jól reagál a kezelésre, és műtétre van szükség.

A teniszkönyök megelőzéséhez válasszunk ergonomikus kialakítású, kényelmes eszközöket a sportoláshoz és a munkához is, igyekezzünk többször is szünetet tartani. Legyünk óvatosak, és ha valamely mozdulat fájdalmat okoz, azonnal hagyjuk abba!


close